Szembenéznek-e kommunista múltjukkal a magyar egyházak?

forras: evangelikus.hu

forras: evangelikus.hu

Háló 2. “Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról, 1945–1990 – Egyházvezetők 1. Káldy Zoltán, Ottlyk Ernő”

Jákli Viktória Laura és Jason Wittenberg recenziója

A Háló 2. egy olyan, a hidegháború első szakaszát felölelő, eredeti tanulmányokat és elsődleges forrásértékű dokumentumokat tartalmazó, nagy jelentőségű, gyűjteményes kötet, amely a Magyar Evangélikus Egyház és az állam kapcsolatát világítja meg a szocializmus korszakában. A kötet egyfajta krónikája azoknak a kényszerhelyzeteknek, amelyekkel a Magyar Evangélikus Egyház vezetői szembe találták magukat, miközben igyekeztek összeegyeztetni az egyház spirituális küldetését a szocialista ideológiával. A kiadók elsősorban két egyházi vezetőre összpontosítanak – Káldy Zoltán püspökre (1958-1967) és Ottlyk Ernő püspökre (1967-1982) – akiket az állam beszervezett, mint informátorokat. A Háló 2.-ben található tanulmányok és eredeti dokumentumok megmutatják, hogy e két egyházi vezető hogyan használta hatalmát, és hogyan sikerült működtetnie az állammal való kapcsolatokat. A kötet alapján levonható általános következtetés az, hogy e vezetők alatt az egyház teljes mértékben a rezsim alárendeltjeként működött.

A könyv három fontos feladatot teljesít. Elsőként, dokumentálja az egyházi vezetés teljes átalakulását a szocialista állam engesztelhetetlen ellenségéből, ami az 1956-os sikertelen szovjet hatalom elleni felkelésig Ordass Lajos püspök vezetése alatt volt, a rezsimmel partneri kapcsolatban együttműködő egyházig Káldy és Ottlyk alatt. Mikor Káldy a püpöki székbe került 1958-ban, az volt a feladata, hogy összeegyeztesse a szocialista állam által támasztott követelményeket az egyházi értékekkel. Ez az összeegyeztetés alakította ki végül a diakóniai teológiaként ismert egyházi stratégiát, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy az egyház kiszolgálta a rezsimet. A történelem során az Evangélikus Egyház mindig jó viszonyt ápolt az állammal. Káldy erre hivatkozva buzdította híveit a hatalom iránti lojalitásra, s megkísérelte a szocialista rendszer humanista célkitűzéseit vallásos köntösbe öltöztetni. Ily módon Ottlykkal és más egyházi vezetőkkel együtt azt remélte, hogy miközben együtt munkálkodik az állammal közös céljaik megvalósításán, fenntarthatja az egyház saját küldetését. A forrásértékű dokumentumok jól szemléltetik, milyen nehézségekbe ütközött gondolkodásmódbeli változást végrehajtani abban az egyházban, amely ellentétes álláspontot képviselt, s a doktrínához való hűség érdekében inkább kész lett volna a nehézségek vállalására.

Másodszor, a kötet felfedi, milyen kiterjedt volt az informátori hálózat, s milyen fontos szerepet játszott Káldy és Ottlyk az államnak az egyház szervezetébe való beszivárgásában, beépülésében. A diakónia-teológia ellenére az állam továbbra is gyanakvással tekintett az egyházra mint a rendszer ellenségeit rejtegető szervezetre. Mind Káldyt, mind pedig Ottlykot azzal bízták meg, hogy szűrjék ki az egyház soraiból azokat, akik szocializmus- ellenes nézetekkel szimpatizálnak. A források széleskörű megfigyelő hálózatról tudósítanak, melynek figyelme minden részletre kiterjedt a magyar lelkipásztorok egyedi szentbeszédeitől a külföldi egyházi képviselőkkel való találkozásokig. Az 1970-es évek elejétől kezdődően a hálózat annyira összetetté vált, hogy ez a különböző informátor típusok hierarchiájának kialakítását tette szükségessé. Ezek között találhatunk a kémhálózat irányítását végző megbízható szocialistákat ugyanúgy, mint az egyszeri feladatok kivitelezésével megbízott, további lépésekbe be nem avatott egyszerű közkatonákat. Sokatmondó tény, hogy mind Káldyt, mind pedig Ottlykot a „közkatona” kategóriába sorolták, akikre csak feladatokat lehetett bízni, de nem szabadott bennük megbízni. Mindazonáltal, a „reakciósok” eltüntetése érdekében tett erőfeszítéseik olyan eredményesnek bizonyultak, hogy a ’70-es évektől az állam már rábízta az egyházra önmaga cenzúrázását.

Harmadszor, a könyvben szerepelnek a Káldy és Ottlyk tartótisztjei által írt jelentések is. A forrásokat tartalmazó fejezetben Káldy és Ottlyk, fedőnevükön „Pécsi” és „Számosi” ügynök jelentéseinek legtöbbje rövid „Jegyzet”, „Értékelés”, „Utasítás” bekezdésekre tagolódik. Ezek a bekezdéscímek eredetileg annak a főtisztnek a kézírásával szerepelnek, akinek az volt a feladata, hogy a hozzá tartozó ügynök jelentését és híreit kezelje, kiértékelje. A tisztek megjegyzéseiből azt láthatjuk, hogy sokféle szempont szerint értékelték a jelentéseket. Sok esetben látjuk, hogy további felgöngyölítendő szálat vagy korábbi információ alapján újabb ügynöki feladatot jelölnek ki. A diplomáciai kapcsolatokkal foglalkozó jelentések kapcsán a tisztek felvázolták a nemzetközi diplomáciai rendszerek szerkezetét, s javaslatokat tettek az egyházak között működő diplomácia felhasználási lehetőségeire is. Máskor következtetéseiket egy listában összegezték, felsorolva azokat a gyanús, reakciósokként számba jöhető személyeket, akikről további információt vártak. Amint azt Mirák Katalin, a Háló 2. egyik kiadója egy korábbi tanulmányában kifejtette, ezeknek a tiszteknek meghatározó szerepük volt az ügynökök munkájának bizonyos célokra irányításában, s abban is, hogy a tőlük begyűjtött jelentéseket hogyan értelmezték, és mire használták fel (Soós 2010. 179). Ezért ezeknek a tartótiszteknek az utasításai fontos információt jelentenek számunkra annak megállapításához, hogy mekkora szabad cselekvési tér nyílott Káldy és Ottlyk mint informátorok számára.

Káldy Zoltán püspök /

Káldy Zoltán püspök / A Fasori Evangélikus Gimnázium www.tankonyvtar.hu

A kötet újdonsága nem abban rejlik, hogy úgy mutat be egyházi vezetőket, mint akik az állammal kollaborálnak. Bár kétségkívül sokkoló lehet felfedezni, hogy Káldyt csakúgy, mint Ottlykot már korábban beszervezték informátornak, az már régóta ismeretes, hogy az állam, több-kevesebb mértékben, minden nagyobb magyarországi egyház vezetésébe beépült. 1980-ban nem kisebb személyiség, mint maga Kádár János, az MSZP első titkára jelentette ki, hogy az egyházak „kivétel nélkül mind hűségesek a szocialista rendszerhez” (Ramet 1987, 187). Ami azonban mindeddig nem állt rendelkezésünkre, és amit ez a könyv nagyon hasznosan elénk tár, az a forrásanyag, ami alapján rekonstruálhatjuk, hogyan alakult, majd épült ki ez a rendszerhűség, s arról is tudomást szerezhetünk, hogy Káldy vagy Ottlyk mikor kollaborált a körülmények által megköveteltnél nagyobb mértékben.

Mit árulnak el számunkra a források Káldyról és Ottlykról mint informátorokról? Először is, mindketten jelentettek, s mindketten gyakran. Egyikük sem riadt vissza attól, hogy olyan személyeket támadjon, akikről az a vélekedés alakult ki, hogy az egyház és az állam baráti kapcsolatára nézve fenyegetést jelentenek. Káldy például célkeresztbe vette a korábbi egyházi vezetőt, Ordass Lajos püspököt mint megbánást nem tanúsító kommunista ellenes személyt, aki bátran szembeszegült a rendszerrel. Ottlyk rosszindulatúan megalázott egy nagy népszerűségnek örvendő budapesti lelkészt, Keken Andrást, akit úgy írt le, mint mentálisan instabil személyt, és korai nyugdíjazását javasolta. Káldy tevékenységével kapcsolatos kritikus jelentései kiválóan példázhatják azt a szándékát, hogy ő lépjen elöljárója helyére.

Ottlyk

Ottlyk Ernő püspk / 168 Óra Online www.168ora.hu

Másodszor, Ottlyk ambiciózusabb informátornak tűnik, mint elődje a püspöki székben. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a „Számosi” (Ottlyk) által adott jelentések ügynöki tevékenységének első kilenc évéből származnak, amikor még Káldy volt a püspök. Ezért nem tudjuk közvetlenül összehasonlítani Káldyt és Ottlykot mint egyházi vezetőket, s el kell ismernünk, hogy Ottlykra, mint Káldy alá rendelt személyre, valószínűleg más tényezők hatottak ösztönzőleg, mint Káldyra, aki egyháza iránt nagyobb felelősséget viselt. Ennek ellenére, Ottlyk háromszor annyi jelentést készített, mint Káldy, s ezek közül sok kimerítően részletes, és tartalmilag minden igényt kielégítő volt, bár ez bizonyára nem a tartótisztek kényszerítésének tulajdonítható. Az Ottlyk mellé kirendelt tartótisztek gyakran dicsérték annak egyéni kezdeményezéseit, míg a Káldy munkájáért felelősek kevésbé látszottak elégedettnek a kapott információval. Bár Káldy vezette az egyházat, Ottlyk jóval terjedelmesebb és gáncsoskodóbb jelentései kétségtelenül nagyobb kárt okoztak az egyházi autonómia ügyének.

Harmadszor pedig, amint arra a kötet egyik kiadója Mirák Katalin rámutatott, az egyházon belül kiépült informátori hálózatnak nem csak az volt a célja, hogy azonosítsa, majd eltávolítsa az egyházból a reakciósokat. Az egyházi tisztviselőknek az államhatalommal való együttműködése önmagában is fontos szereppel bírt. Ennek következtében ugyanis az egyházi tisztségviselők és a munkatársaik kevésbé bíztak meg egymásban, s ez stratégiai célt teljesített, letörte az Egyház belső összetartó erejét. Ebben az értelemben teljességgel mindegy, hogy milyen különbségek fedezhetők fel Káldy és Ottlyk működése között. Még ha mindketten úgy vélték is, hogy abban a nagy veszélyt jelentő időszakban az Egyház megmentésének egyetlen módja az volt, hogy ők informátori jelentéseket írtak, cselekedeteik mégsem ezt a célt szolgálták.

Összefoglalóan megállapíthatjuk: a kötet nagyon jól megvilágítja, hogy egy ellenséges politikai berendezkedéssel szemben mennyire sérülékenyek voltak még a mély gyökerekkel rendelkező egyházi intézmények is. A Magyarországi Evangélikus Egyház számára ez a sok, igen érzékeny elsődleges forrást és gondos elemző tanulmányt magában foglaló kötet egy új és fontos lépés, amely az átláthatóság és az önvizsgálat igényét jelzi az egyházon belül. Ez az elmozdulás pedig példaértékű lehet, sőt annak kell lennie Magyarország többi történelmi egyháza számára is.

Felhasznált irodalom:

Mirák Katalin, Az ideális tartótiszt. In Soós Viktor Attila, Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár korszakban. Budapest: Luther Kiadó 2010.

Pedro Ramet, Cross and Commissar: The Politics of Religion in Eastern Europe and the USSR. Bloomington and Indianapolis: Indiana University Press, 1987.

usflag

Share Button

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *